Cikkek

A hajfestés veszélyei egészségünkre

A hajfestékek általános használata miatt a fodrászoknál sajnos gyakrabban fordulhat elő rákos megbetegedés. A kockázat érintheti a festett hajú pácienseket is. Érthető, hogy a fodrászok fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen napjában többször is dolgoznak ezekkel a vegyszerekkel. De sajnos a szépülni vágyók „szokásos”, 4-6 hetente történő hajfestése sem igazán biztonságos, hiszen a fejbőrben annyi vérerecske van, hogy képes elszállítani a bejutó mérgező anyagokat az egész testbe.

A Nemzetközi Rákkutató Intézet (IARC) lyoni szakértői testülete mindkét vonatkozásban megvizsgálta a rendelkezésre álló bizonyítékokat. Első esetben (a „hajszobrászokra” vonatkozóan) arra a következtetésre jutott, hogy a hajfestékek használatának következtében a férfi fodrászok nagyobb százalékban betegedhetnek meg hólyagrákban, mint más szakmák képviselői.

Összefüggés különféle rákbetegségekkel?

Ami a festett hajú embereket illeti, a szakértők nem találták elegendőnek az egészségkárosító hatásra vonatkozó bizonyítékokat, bár a vizsgálatba bevont tanulmányok feltételezik az összefüggést a hajfesték alkalmazása, illetve a hólyagrák, a nyirokrendszeri rák és a vérrák (leukémia) kialakulása között. Fellélegeznünk azonban még korai.

Ezt hangsúlyozza dr. Mercola, az ismert amerikai orvos-szakíró is, rámutatva, hogy a hajfesték az egyik leggyakrabban használt szépészeti szer még az egyébként „természetes beállítottságú” embereknél is. Érthető, hogy az ősz hajszálakat sokan el akarják tüntetni. Egyes becslések szerint 40 éves kor felett minden harmadik nő és minden tizedik férfi használ valamilyen hajszínezőt Európa-szerte, Észak Amerikában és Japánban.

Milyen méreganyagokat találunk a hajfestékben?

Mindenfélét és sokat. Ne felejtsük el, hogy a hajfestékeket a személyes higiéné fogalomkörébe sorolják, és velük kapcsolatban az állam semmilyen kötelező tesztelést nem ír elő. Vagyis: bármilyen anyag beléjük kerülhet.

Az Egyesült Államok környezetvédelmi szakemberei 465 hajfestéket minősítettek, és közülük kb. 400-at találtak igen veszélyesnek, mert toxintartalmuk kapcsolatba hozható:

  • Rákkal.
  • Az ivarszervekben bekövetkező mérgezéssel.
  • Idegmérgezéssel.
  • Immunrendszeri és szövetmérgezéssel.
  • Allergiával, szem-, bőr- és tüdőirritációval.

Pontosabban, ha gesztenyebarnát vagy hamvas szőkét választunk, a következő méreganyagokat találjuk:

  • Para-fenilén-diamin és tetrahidro-6-nitrokinoxalin – állatokban mindegyik genetikai károsodást és rákot okozott.
  • Kátrány – ismert rákkeltő anyag (egy kutatás szerint a hajfestékek 71%-a tartalmazza).
  • Formaldehid – olyan konzerváló szer, amely kapcsolatba hozható az ivarszervekben bekövetkező rákkal.
  • DMDM hidantoin – egy másik konzerváló szer, amelyet az immunrendszerre ható méregként ismernek, és Japánban már betiltották.
  • Eugenol – illatanyag, amelyet szintén kapcsolatba hoztak rákkal, immunrendszeri és idegmérgezéssel, valamint allergiával.

Kell-e aggódnunk, ha festjük a hajunkat?

Bár egymásnak ellentmondó tanulmányok jelentek meg, néhány dolgot nem árt figyelembe venni:

Kutatók 900 ember vizsgálata nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy azok a nők, akik legalább havonta festik a hajukat, kétszer nagyobb eséllyel kaptak hólyagrákot, mint azok, akik nem. Azok pedig, akik 15 évnél régebben festik a hajukat, háromszor gyakrabban betegedtek meg, mint a hajfestéket nem használók. Egy másik vizsgálatból pedig az derült ki, hogy a 20 évnél régebben hajfestéket használóknál kétszeres lehet az ízületi gyulladás kialakulásának esélye, mint a természetes hajszínnel élőknél.

Létezik egyáltalán biztonságos hajfesték?

Mercola doktor nem kecsegtet bennünket. Szerinte minimálisra kellene csökkentenünk a szervezetbe bejutó vegyi anyagok mennyiségét, beleértve a hajápolás vagy hajfestés révén bekerülőket is! Semmi olyat nem volna szabad magunkra kennünk, amit egyébként nem ennénk meg. Különösen igaz ez várandós vagy szoptatós anyákra, hiszen a méreganyagok kedvezőtlen hatással lehetnek a magzatra.

Mindannyian tudjuk, hogy manapság társadalmi elvárás a fiatalos külső megőrzése. Ezért dr. Mercola azt javasolja, hogy tanuljunk meg bizonyos egészség- és fiatalságmegőrző technikákat! Azok számára pedig, akik semmiképp nem akarnak lemondani a hajfestékek használatáról, a következő tippeket adja:

  • Ne válasszuk a sötét árnyalatokat! Ezekben sokkal több mérgező anyag van, mint a szőkében, vörösben vagy a világosabb árnyalatokban.
  • Ha lehet, a féltartós hajfestéket részesítsük előnyben a tartós változat helyett, vagy legjobb, ha mindjárt a hajszínezőt használjuk.
  • Keressük a természetes alapú termékeket, amelyek hennát, gyógynövényeket vagy zöldségkivonatokat tartalmaznak! Sokkal kevesebb toxin található bennük.
  • Ha fodrászüzletbe megyünk, olyat válasszunk, ahol méreg- és illatanyag-mentes festéket használnak, vagy olyat, amely gyógynövényből készült és számtalan érzékenységi és allergiateszten átjutott.

Ha 40 év alatti nő őszüléséről van szó, az valószínűleg a pajzsmirigy csökkent működésének következménye. Ilyen esetben is van jobb megoldás a hajfestésnél. (Szakértővel történő konzultáció után megfelelő mennyiségű szelén, jód, ómega-3 stb. szedése).

Összefoglalva: Ha az eredetitől mindenképpen különböző színű hajkoronát szeretnénk, legalább természetes alapanyagú festéket válasszunk!

A szerkesztő véleménye:
Valóban kaphatók gyógynövénytartalmú hajfestékek, amelyek már nem tartalmaznak ammóniát. Ezek már nem büdösek, ám éppen a közelmúltban derült ki, hogy nagy mennyiségben és tartósan pl. a henna is mérgező, bőrrákkeltő lehet. (A tetoválókkal kapcsolatban mutatták ki.)

A „gyógynövényes” hajfesték általában azt jelenti, hogy ápolóanyagokat tesznek a festékbe, így a haj kevésbé roncsolódik.

Melyik a kevésbé ártalmas hajfesték: a sötét vagy a szőke? Fodrászom egyértelműen állítja, hogy a sötét alapszínű haj világosra festése a lehető legrosszabb választás, mert ilyenkor a haj saját színanyagát előbb ki kell „szívni” a hajból, és ez tönkreteszi annak szerkezetét. Az így – gyakorlatilag elpusztított – hajszálakat aztán befestik a kívánt színre. Ez a festék már akadály nélkül, szabadon hatol be a fejbőrbe, tehát ez is sokkal több kárt okoz, mint egyébként, előzetes szőkítés nélkül.

A legszerencsésebb megoldásnak látszik, ha valaki mindenáron festeni akarja a haját, hogy a természetes, eredeti hajszínéhez közeli árnyalatot választ, így kevésbé károsodik a haj, mivel rövidebb idő alatt érhető el a kívánt hatás.

Forrás: www.natursziget.com

Kedves Vásárlóink!

2024 december 18- 2025 január 05-ig

stúdiónk zárva tart.

A december 16-ig leadott rendeléseket tudjuk még idén teljesíteni.