A szervezet öregedésével a hajtüszők is öregszenek, mely a haj elvékonyodásában, szárazságában, fénytelenségében, törékenységében, lassúbb növekedésében, fokozott hullásában és őszülésében nyilvánul meg. Emellett a környezeti ártalmak, a napi rendszerességben alkalmazott kemikáliák – hajfesték, hajlakk, hajtő emelő, zselé, dauer – egyre inkább mérgezik a hajszálakon, a fejbőrön keresztül a szöveteket, a szerveket, a bőr alatti területet és főleg az onnan táplálkozó hajhagymákat, hajgyökereket. Nézzünk csak egy veszélyt a sok közül. Ma már szinte nincs olyan nő, aki nem színezte, vagy festette volna be haját. Az elmúlt két évtized alatt a hajfestés mindennapos dologgá, az ápoltsághoz tartozónak vélt szokássá vált. Nem is sejtjük, hogy milyen veszélyes a hajállomány jövőjére illetve az egészségre nézve! Ma már egyre több tanulmány bizonyítja a festékek egészségkárosító hatását.
A hajfestékben levő káros anyagok a fejbőrön át a bőr alatti szövetekbe jutnak, itt felhalmozódva akadályozzák a normál keringést, így a hajgyökerek megfelelő tápanyagellátása is akadályoztatva van. Innen tovább is juthatnak, terhelve ezzel az egész szervezetet. Miután a testbe kerülnek, a méregürítési folyamatoknak köszönhetően – tudományos kutatások alapján – a húgyhólyagban rakódnak le nagy koncentrációban: így fordulhat elő, hogy a hólyagrák legmagasabb számban a fodrászokat érinti.
Már a hetvenes években rájöttek, hogy a mellrák kialakulása és a hajfestékek alkalmazása között is összefüggés van, később a festékhasználat gyakorisága és a mellrák előfordulása között is kimutatták a párhuzamot. Az elmúlt években a kutatások a hajfestéket a nyirokmirigyrákkal hozták összefüggésbe.
A hajfestékek alkotóelemei színek szerint eltérnek. A világos hajfestékek hidrogén peroxid tartalma maró hatású, belélegezve fejfájást, hányingert okozhat, de az idegrendszert is károsíthatja. Sötét hajfestékekben található vegyi anyag károsítja az emberi örökítő-anyagot, lehetséges rákkeltő, allergén és irritáló hatású. A vesét, az immun-, ideg- és légzőrendszert is károsíthatja.
A toxikus anyagok, a méreganyagok eltávolítása a bőrön keresztül is megindulhat, hiszen így válik meg a többlettől a szervezet. A kellemetlen testszag, a pattanások, a seborreás fejbőr, a bőr, a fejbőr viszketése, a korpásodás, a hajhullás, hajritkulás mind azt jelzik, hogy szervezetünk telve vannak toxikus anyagokkal.
A kávézásnak, a stressznek, a helytelen táplálkozásnak, a környezeti és lelki mérgeknek „köszönhetően” a felgyülemlett savakat a szervezetnek semlegesítenie kell. A savak semlegesítése fájdalmat idézhet elő (pl.: fejfájás, fejbőrfájdalom). A savak, mérgek közömbösítéséhez nagyobb mennyiségű ásványi anyagra van szükség. Amikor a vérben és a nyirokban található ásványi anyagok már nem elegendőek, a fejbőrt éri a veszteség, ami a hajhagymák működését is érinti. A fejbőr ugyanis a szervezet legmobilabb, leggyorsabban mozgósítható ásványi-anyag raktára.
Manapság egyre kevesebb közömbösítésre képes ásványi anyag jut a szervezetbe, mely így kénytelen kifosztani önnön tartalékait, hogy megbirkózhasson a savak áradatával. Hajunk állapota tehát elég világosan jelzi, hogyan is állunk ásványianyag-tartalékokkal, vagyis szervezetünk mennyire képes közömbösíteni az esetleges savakat.
A haj öregedési folyamata összetett, nemcsak külső káros hatások – UV, légszennyezés, kémiai anyagok, – hanem belső szervi és hormonális folyamatok is befolyásolják, épp ezért a hajöregedés elleni küzdelem is többirányú.
Amikor haj anti-agingről beszélünk, akkor a hajhagymákról, a hajszálakról, a hajtüszőkről és a fejbőrről is beszélnünk kell. A hajat sokszor különálló egységként kezeljük, de érzékeny jelzőrendszere a szervezet állapotának akárcsak a bőr. Ezért nem elég, ha csak külsőleg ápoljuk.
A szükséges mennyiségű ásványi anyag, nyomelem, vitamin bejuttatása alapvetően fontos. A bejuttatás két úton történhet: egyrészt egy külsőleg alkalmazandó krém – Hair Nice fejbőrregeneráló krém – formájában, melyből a hatóanyagok könnyen bejuthatnak a bőrbe, másrészt pedig orális adagolás, táplálékkiegészítők formájában.
A „hajfiatalítás” lényege, a hajszálak megújítása egészen a hajhagymáktól, így már a növekvő hajszál egészségesebb, ellenállóbb, és fiatalosabb lesz. A hajtüszőkben nyugvó őssejtek aktivitását növelve – a Hair Nice hajerősítő szérum napi alkalmazásával – a hajtüsző megújul, így működése is hatékonyabbá válik. Fontos védeni a hajtüszőket a kóros mennyiségben felszaporodó szabad gyököktől, illetve biztosítani a megfelelő vérellátást, mely tápanyaggal látja el a szöveteket.
Havonta egyszer – de hajfestés, dauer után feltétlenül – javasolt a hajas fejbőr méregtelenítő-feltöltő anti aging kezelése!
A Hair Nice Hajkence egy olyan fejbőrápoló krém, mely egyszerre alkalmas a hajproblémák és a fejbőr panaszainak intenzív kezelésére, egy páratlan otthoni wellnesshez vagy akár megelőzésre, odafigyelő ápolásra.
Várható hatásai: az elszarusodott hámsejteket eltávolítja, javítva ezzel a bőrlégzést, a tápanyagok bőrön keresztüli bejutását, a fejbőr alatti szövetekben lerakódott salakanyagokat – amelyek gátolják a hajhagymák egészséges működését – valósággal kiszívja, az értékes hatóanyagokat a hajhagymákhoz juttatja, a vérkeringést serkenti, lelkileg jókedvre hangol, szorongást, feszültséget enyhíti, eloszlatja az agressziót, félelmet.
A kívülről és belülről – testileg és lelkileg – egyszerre indított méregtelenítés segít a komolyabb problémák megelőzésében.
Az év bármely szakában egy „hajszűrő vizsgálat” nagy segítséget nyújt a megújuláshoz, s egyben megelőzhetők a súlyosabb problémák is.